Az oldal nem áll kapcsolatban sem a sorozat készítőivel, sem a színészekkel, csupán egy rajongói lap. A honlapon található anyagok saját írások vagy fordítások, ezért kérlek, ne másolj.
Még korábban a fiúk összeültek Jensen trailerébe és együtt nézték meg a 11x17 - Red Meat című epizódot. Közben mind a négyen posztolgattak mindenhová, például Misha megdícsérte Jaredet és Jensent hogy a jazzercise óráik (ez a kombinációja az aerobicnak és a táncos fitnessnek) kifizetődtek. A közben készített fotókat feltöltöttem a galériába.
Ezen kívül Jensen élőben bejelentkezett a Facebookon, kicsit hülyültek Jareddel és megköszönték hogy ennyien nézik velük a sorozatot.
Mindeközben Nina Lopez-Corrado, a sorozat egyik rendezője kulisszák mögötti fotókat osztott meg az epizódból, melyeket szintén megtekinthettek a galériában.
Meghan Fitzmartin, a showrunnerek asszisztense a Twitterére posztolt egy fotót még június 23-án, miszerint már készül a 12. évad az írók szobájában. A képen balról jobbra sorba az emberek: Andrew Dabb, Davy Perez, Nick Vaught, John Bring, Robert Berens, egy eddig ismeretlen hölgy, Jared Padalecki, Jensen Ackles, Robert Singer, Meredith Glynn és Meghan Fitzmartin. Úgy tűnik, ők biztosan maradnak az évadra. Ezen kívül Meghan megerősítette, hogy Nancy Won a Frequencyhez csatlakozik Jeremy Carverrel, illetve Nicole Snyder és Eric Charmello sem dolgoznak tovább a csapatban. Ehhez képest változások még lehetnek, annyi biztos, hogy a sorozat teljes írói gárdája átalakul.
Pár egészen csodálatos fotó került napvilágra a Rogue Magazine hamarosan megjelenő számához készített fotósorozatból, a lapszám szeptember 1-től lesz kapható. Vigyázat, eye-candy képek következnek!
A Supernatural fandom ismét megmutatta, mennyire támogató és összetartó közösség. Egy édesanya a fiát, Ethant szerette volna meglepni és szerezni egy '67-es Chevy Impalát egy körre a fiú 13. születésnapjára. Ethan nagy Supernatural rajongó, ugyanakkor nem volt könnyű élete, több betegségben szenved és nemrég autizmust diagnosztizáltak nála. A fandom persze nem tétlenkedett, többen is felajánlották a saját Impalájukat, valamint sokan szerettek volna születésnapi üdvözletet, levelet küldeni - annyian, hogy a család végül nyitott egy postafiókot a leveleknek. A közösségi média ismét alulról építkezve teremtett valamit, az eset ugyanis Jensen fülébe jutott, és fejajánlotta, hogy Facetime-on beszélget Ethannal a születésnapi buliján. A WLBZ által készített riportot alább megnézhetitek, ahol Ethan édesanyja is nyilatkozik.
Még mindig nincs vége a riportoknak, amik a Saturn Awardson készültek :) Ezúttal az Access Hollywood videóit hoztam el.
Jared elárulta, hogy két héten belül visszatérnek forgatni - mivel maga a díjátadó június 22-én volt, mostanra már két-három forgatási héten túl vagyunk! Viszont ekkor még nem kapták meg a forgatókönyvet, Jared úgy tippelte, a másnapi meetingen fog erre sor kerülni. Elmondta azt is, hogy mivel mindketten családos emberek, nincs sok idejük összeülni Eric Kripkével, így most nagyon örül, hogy a díjátadón erre sor kerülhet. Jensen és Jared is hosszan beszéltek az új segélyvonalról, amit indítottak, mely szorosan kapcsolódik az eddigi jótékonysági tevékenységeikhez. Persze ismét került a 11x04 - Baby, Jensen ismét elmondta, mennyire jó volt ez a rész és hogy reméli, továbbra is lesznek hasonló formabontó epizódok.
Újabb két videót hoztam a Saturn Awardsról :) Az első egy összefoglaló az egész estéről, több színész is szerepel benne, Jensenék 2:00-tól jelennek meg. Jensen elárulta, hogy a kedvenc epizódja a 11x4 - Baby, mivel teljesen más volt a forgatás a szokottnál és döntögették a határokat. A forgatás kihívásokkal teli volt, ki kellett találni, hol legyenek a kamerák és hogyan lesz hang. Nagy volt mindenki részéről a bizalom, hiszen az írók egy ilyen forgatókönyvet raktak össze, a stáb pedig odaadta a felszereléseket a színészek kezébe (mivel nem tudtak mindig jelen lenni a kocsiban). Elismerte, hogy mindig is pletyka volt, hogy Chuck Isten, ám csak a 11. évad elejétől vált nyilvánvalóvá, hogy a kánon részévé válik. Végül megkérdezték tőle, a 11 év alatt mi volt a kedvenc halála a sok közül, ő pedig ellopta Kirpke válaszát és azt választotta, amikor Dean a tacótól halt meg (ha valaki nem emlékezne, a 3x11 - Mystery Spot című epizódban). A videó legvégén egy kicsit megjelenik Jared is.
A második videóban Eric Kripkét faggatják, aki főleg a Supernatural miatt kapta meg a díjat. Eric le volt nyűgözve, mivel nem számított rá, hogy ilyen hosszú távú sikere lesz annak, amit ő írt. Úgy gondolja, a rajongókat a komplex módon felépített karakterek nyerik meg, főleg a két Winchester testvér - annak ellenére hogy a szörnyek terén és a történet vezetésben vannak kilengések. Persze itt is előkerült a Chuck Isten téma, Eric pedig elmondta, hogy ez egy belsős vicc volt az írók közt, ami most a show kánonjának részévé vált. Aztán beszélt a mostani projektjéről, ami a Timeless című sorozat az NBC csatornán, melynek ősszel lesz a premierje és a fő témája az időutazás.
Két meglehetősen informatív videó is kikerült a Saturn Awardsról, mindkettő Cassidy Gard jóvoltából. Az elsőben Jared hosszan fejtegeti a jótékonysági kampányainak történetét, élén a legutóbbival, mely során Orlandóért gyűjtöttek. Végül azt tanácsolja mindenkinek, hogy ne féljenek profi segítséget kérni, hiszen terapeutához menni az egyik legjobb döntése volt. Természetesen előkerült a Szívek Szállodája is, Jared pedig elárulta, hogy a forgatási helyszín tökéletesen megegyezik a 16 évvel ezelőttivel (pedig azóta már használták más forgatásokhoz is). Úgy érezte, mivel a Szívek Szállodájában való szereplése összecsúszott a Supernaturallel, nem volt igazán lezárása, amit most megkaphat. A Netflixről is nagyon pozitívan nyilatkozott, és nem csak a Szívek Szállodája újraindítása miatt, de a Supernatural miatt is (közismert, hogy a Supernatural új rajongói réteget fogott meg azzal, hogy a Netflixen is elérhetőek az epizódok). Jared jelenleg animációs filmeket, a korábbi Szívek Szállodája részeket, Trónok Harcát és Walking Deadet néz a Netflixen.
Jensennel hosszabban beszélgettek a Supernaturalről, akitől ismét hallhattuk, mennyire szeret ezen a műsoron dolgozni: élvezi a stáb társaságát, jól kijönnek egymással és tényleg egy nagy boldog családot alkotnak. Úgy tippeli, a stáb kb. 75%-a az első nap óta dolgozik a shown, ezért mindenkit ismer. A színészek gyerekei is megfordulnak a forgatásokon - amikor épp nem veszélyes vagy ijesztő. 11 év óta voltak hullámhegyek és -völgyek, és nagyon szomorú lesz, ha egyszer mindez véget ér. Cassidy megkérdezte, hogy a karrierje elején nem akarták-e, hogy Jensen művésznevet vegyen fel és kiderült hogy valóban volt egy enyhe nyomás - az Ackles helyett Jensen második keresztnevét, a Rosst szerették volna használni, ám ő nem akarta megváltoztatni. Felmerült hogy Jensen főleg nagy rajongói bázissal rendelkező kultuszműsorokban szerepelt (például a Dawson és a haverokban, vagy a Smallville-ben), ám ez semmiképp sem volt tudatos karrierépítés a részéről és nem úgy választotta ezeket a szerepeket, hogy a forgatókönyvet olvasva úgy gondolta, sikeres lesz. Ráadásul sokszor csak kis szerepeket kapott, nem ő állt a középpontban. Jensen elárulta, hogy kicsit fáj neki a sok reboot show, mivel úgy gondolja, az eredeti, sikeres szériákat nem kéne újracsinálni. Persze azt elismeri, hogy sokszor ezek nagyon sikeresek és sok pénzt hoznak. Cassidy felvetette hogy később a Supernaturalt is rebootolhatják, Jensen erre azt felelte, hogy rendben van, akár még vissza is térne, hogy viccelődjön azokon a srácokon, akik őket személyesítenék meg.
A lövést szerte a világban hallották... vagy legalábbis a TV készülékek körül ülő ideges Supernatural rajongók. A 11. évad zárójelenetei között Sam Lady Toni (a Men of Letters londoni szakaszának egy tagja) pisztolycsövével nézett szembe. Amikor a vadász nem fogadta el a nő követeléseit, az tüzelt, a golyó pedig talán eltalálta Samet.
"Meglőtte őt." - erősítette meg Jared Padalecki a TVLine-nak szerda este a Saturn Awardson, ahol ő és kollégája, Jensen Ackles egy díjat nyújtottak át a Supernatural megalkotójának, Eric Kripkének. "Nem tudom, hol találta el, de meglőtte. Mondj újat - Sam megsérül." - tette hozzá nevetve Padalecki. "Legalább nem kínozták meg még."
De nem ez volt az évadzáró egyetlen függővége. Az epizód végén Amara köszönetet mondott Deannek, azzal hogy megadta neki, amire mindig is vágyott - Maryt, a gyerekkorában elvesztett édesanyját. (Egyébként ha azt hittétek/reméltétek, hogy Winchester apuka fog visszatérni az utolsó másodpercekben, Ackles röviden osztozott a vágyon, de ahogy mondta: "Tudtam, hogy nem tudják visszahozni Jeffrey Dean Morgant.")
"Sóvárgok, hogy lássam, ez a meglepő visszatérés hogyan sül el." - mondta Ackles, hozzátéve, hogy ő és Padalecki még azon a héten találkoznak az új showrunnerekkel, Robert Singerrel és Andrew Dabbel. "A reakcióm az volt, hogy mi fog történni most? Hogy fog ez működni?"
Padalecki is izgatott a fordulat miatt. "Imádom Samantha Smith-t (Mary megformálója). Szóval úgy voltam vele: Visszakapjuk Samet! Ez csodás!" - lelkesedett. "A műsor rajongójaként úgy gondoltam, milyen remek műsor részese vagyok, ahol megtehetjük ezt és mehetünk tovább. Nagyon felvillanyozott."
Szerencsére a Saturn Awardson mindenki megfelelően körbe lett fotózva és rengeteg vörös szőnyeges interjú is készült, most ebből hoztam ízelítőt - de jönnek majd még anyagok :) Az első videón Jensennel készített interjút a World Monitor TV, ami egészen érdekesre sikerült, minek utána Rachel Myers összekeverte a kérdéseit és Jensent kezdte el faggatni a férfi terhességről. Ő erre annyit reagált, hogy nagyon kényelmetlennek hangzik, hiszen ő végigkövette a felesége terhességét és nem tűnt jó mókának. Természetesen rögtön felmerült kérdésnek, hogy Jensen hagyja-e nézni a lányának a műsort, amire egyértelmű nem volt a válasz, hiszen túl erőszakos. Jensen azért hozzátette, hogy egy-egy könnyedebb jelenetnél, amikor ő és Jared csak beszélgetnek a kocsiban vagy egy motelben, és semmi keményebb dolog nem történik, megkérdezi JJ-t, hogy nézd, ki az? Mire a lányka felismeri és mondja, hogy apa, és hogy Jared bácsival van. Myersnek láthatóan nem sikerült nagyon felkészülnie Jensen életrajzából, mivel utóbbinak úgy kellett kijavítania, hogy JJ nem 6 hanem 3 éves. A következő kérdés az volt, Jensen mikor hagyja hogy a lányának mobilja legyen(...), mire ő először azt válaszolta, hogy soha, majd a 18. évet húzta meg határnak, amikor JJ elköltözik és azt a telefont kapja meg, ami most Jensené. A továbbiakban a mindenféle social mediáról faggatták Jensent, ő pedig elmondta, hogy az ő generációja pont az óriási social media őrület előtti, és inkább kötelességének érzi, hogy postoljon. Elmondta, hogy nem szeretne nagyon lemaradni, pont azért, hogy legyen fogalma ezekről és felügyelhesse, amikor JJ elkezdi használni a felületeket. Megerősítette azt is, hogy ő áll a hivatalos social media felületei mögött (Facebook, Twitter és Instagram - Snapchate nincs), ezeket ő kezeli, de összesen az általa bekövetett nagyjából 4 embert figyeli. A további két videón a Saturn Awardsos tábla előtti fotózkodás látható.
Jensen, Jared és Eric Kripke a Saturn Awards 2016-on
A Supernatural megalkotója, Eric Kripke megkapta a Dan Curtis Legacy Awardot a 42. évi Saturn Awardson 2016. június 22-én. A jól megérdemelt díjat Jensen Ackles és Jared Padalecki adták át. A díjátadón készült fotókból egy nagy csokornyit feltöltöttem a galériába.